Csillag-előzetes a tavaszi napforduló napjára

Vissza az előző oldalra

„Főleg pedig és mindenek előtt Szeress! SZERETET minden jó eredete.”

MOTTÓ: LÉLEK-ERŐ ÉS TEREMTŐ BÖLCSELET A MÁGIA által

A decemberi téli napfoduló a FELSŐBB énünk irányító erejére tette a hangsúlyt.
Azon felsőbb énünkre, aki által szellemi utunkon előbbre léphettünk, hisz az EGY-ÉN szellemi fejlődése határozza meg a „MIND-ÉN-ség” ragyogását!

A tavaszi napéjegyenlőség most a LÉLEK erejére és a belőle fakadó, magunkkal hozott mélységes bölcselet felszínre hozására helyezi a hangsúlyt. A bennünk lévő MAG-US képességekre.
Csodás időszak és megélések várnak ránk!

A tavasz, az élet újraindulásának, a kivirágzásnak az időszakában sem teszünk mást, mint mágiát gyakorolunk, hisz MAG-ot vetünk, alkotunk, teremtünk, létrehozunk, szépítünk és „bü-ü-völünk”! A szó legtisztább, ősi minőségében!

Minden nap-éj-egyenlőség egy mágikus teremtő fordulópont. Nem véletlenül találták ki a lencsemágiát hozzá (a neten érdemes utána olvasni és elvégezni!).
A tavasz, az újrakezdés teljesen más energetikákat mozgat, mint a téli napéjegyenlőség befelé figyelős, elmélyülős, szellemi gyarapodás hozó időszaka.
Ahogy a nap elhagyja a mélypontot és elindul emelkedő pályáján, úgy jövünk ki magunk is a fényre a pihentető, összegző sötétségből, azért, hogy az elmélyülés során megtapasztalt „kiértékelő” felismeréseinket, átalakulásunkat felhozzuk a napvilágra és az anyagból kihozzuk a legmagasabb szellemet. Azaz teremtsünk.
Van, aki azt mondja, hogy az ember feladata szellemet lehelni az anyagba – én azt állítom, hogy a szellem minden anyagban ott van, az ember feladata az, hogy ezt élővé tegye. Működtesse.

Nos, ezt a mágikus, bölcs teremtő képességet lendíti mozgásba az elkövetkezendő negyedév.
Ezen belül is vannak természetesen kiemelkedő időszakok, melyeket érdemes naptárunkba feljegyezni, hogy élni tudjunk a lehetőségekkel.

A tavaszfordulót megelőzi – és erről muszáj említést tenni – a MARS és az URÁNUSZ emelő fényszögkapcsolata, mely szinte „begyújtja” az ERŐ-inket! Nem más ez a hatás, mint a „KI-GYÓ-GYÚLJ” időszaka! A „KI”, a sokat emlegetett „csi”, azaz életenergia, mely „Ki-gyó” formájában tekeredik fel gerincoszlopunk mentén és „gyújtja be” a teremtő, alkotó energiáinkat. A Mars a Kígyótartó, a gyógyulás csillagképe (lsd Aszklepiosz botja) előtt haladva a gyógyulás, a ki-emelkedés erejét, energetikáját hozza a jövő érdekében, mivel az Uránusz a Vízöntő csillagkép JÖVŐBE ömlő vizénél áll! Ez a „tavaszi szél vizet áraszt” erőminősége. A víz mindig a megtisztulás, a Boldogasszony lélekereje. Ami feltölt, táplál, kimos és tisztít. És megtermékenyít! A jövőbe nyúlóan. Ha valakinek akut betegségei vannak, a márciusi időszak nagyon kedvező a tényleges gyógyulásra!
DE: érdemes elgondolkodni azon – bármilyen furcsán hangozzék
is -, vajon tényleg „megengedjük-e” MAGunknak, hogy működtetve gyógyító energiáit meg is gyógyuljunk? Vagy betegségünket tudatosan, önző módon használjuk mások manipulálására? Mert akkor a GYÓ nem fog GYÚLni!

Ezek után nézzük, mit hoz a Napéjegyenlőség napja, március 20-a?
Nos, ez a nap maga „A” csoda napja!

A Hold kapcsolódása a Szaturnusszal, a Vénusz együttállása a Merkúrral, az ő kapcsolódásuk a Jupiterrel, a Nap kiteljesítő hatása a Marssal, valamint a Mars kapcsolódása pentagramma, azaz mágikus fényszöggel a Neptunusszal – mind-mind a LÉLEKERŐ koncentrált megélését hivatottak megvalósítani! Az a pillanat áll egybe az égi mezőkön, amikor felismerhetjük, hogy az ÉSZ csakis a tiszta SZÍV-vel képes „átszellemülve” teremteni, alkotni! Azt a MAG-energiát jeleníti meg, mely minden magban benne rejlik és aminek életre keltése nem más, mint a mágia maga. A szó ősi, legtisztább értelmében!

Ha ilyen a tavaszkezdet, akkor vajon milyen lesz a folytatás?
Hát, nem kevésbé HAT-ásos!
Április elején, pontosabban 2-án (előtte-utána 7-7 nappal), megtapasztalhatjuk a Szaturnusz koncentrált teremtő energetikáját a Marssal való együttállásában. A Szaturnusz a Nyilas, a magyarok csillagképében épp a NYÍL-nál áll, azaz a célzásnál, a kilövés pillanatában. A Nyilas nyila a Tejútra mutat. Nem más ez, mint amikor a „cél a csillagos ég”, amikor olyan távlatokba tervezünk, ami a „normál” szinten elérhetetlennek látszik. De csak látszik. Mert most minden erőt, képességet, koncentrált energiát megkapunk ahhoz, hogy merjünk nagyot álmodni!
És felejtsük el azt, hogy „merjünk kicsik lenni” . Célozzuk meg a csillagokat – és elérjük őket!
A mindennapok szintjére lehozva, ebben a két hétben olyan feladatokat vegyünk előtérbe, melyek nagy figyelmet és koncentrációt igényelnek és amiken sok múlhat a jövőben!
Április közepén, pontosabban 14-én (ismét csak 7-7 nappal előtte és utána, mintegy egybefolyva a szaturnuszi hatással), a Jupiter és a Plútó kerülnek harmonizáló fényszögbe. Úgy, hogy a Jupiter, a magyarság, az isteni tudás és bölcsesség bolygója a Mérleg csillagkép nyelvénél haladva a talmi és az igaz értékek közötti egyensúlyozásra hívja fel a figyelmet. Pont nekünk, magyaroknak!
A Plútó, mint a mélységek és a radikális felismerések, illetve a „nép” bolygója bizony gondoskodni fog róla, hogy felszínre kerüljön minden álságos és rejtett múlandó értéket képvisleő dolog a tiszta jövő érdekében! Érezzük át ezt az erőt! És vetítsük ki saját életünkre is: mi az ami idejét múlt, amit el kell engednünk ahhoz, hogy végre tisztán élhessük további életünket?

Ha a fenti két hatást összerakjuk a választások idejére – akkor olyan eseményekre számíthatunk, mely során a nép szembesül az eddigi megtévesztésekkel, hazugságokkal, de a valós tényekkel, no és a felsőbb, isteni értékrendekkel is. Felismerheti a mélyben meghúzódó összefüggésket, melynek hatására végre megbékél(het) és enged(het)i a MAG-tudást termékenyen működni. A múlandó értékekről áttevődik a hangsúly az isteni minőségekre. Mi az, ami igazán fontos? A pillanatnyi haszon vagy a hosszútávú biztonság, a MAG-ban rejlő értékeken alapulva?
Aminek képviselője és átadója a MAG-AR ember…

Árpilis végén, pontosabban 26-án (előtte-utána 3-3- nappal) sorsfordító időszak köszönthet be ránk. Úgy nemzeti, mint magánéleti szinten. Gyökeres, radikális változások ideje ez. Félni nem kell természetesen, mert ez a tiszta jövőnk záloga!

A radikális fordulat után eljön a kisimuló hullámok, a termékeny és csodás május ideje.
A negyedév ciklusában a Március begyújtotta a rakétákat, a mozgalmas Április meghozza a koncentrációt és a radikális fordulatokat, majd a gyönyörű Május a tényleges alkotás, teremtés időszakát.
A hónap végén, 19-20-21-22-én a Nap a FIASTYÚK csillaghalmaz előtt jár. Az „istenek teremtő fészke” előtt. Fényt és meleget hozva a fészekbe. A Fiastyúk a „Bika” hátán kotlik – de én inkább azt mondanám, a „Szent Tehén” hátán. Hisz a Tehén az, aki a TEJ-et adja és nem a bika….
A Fiastyúk tojja a „Világtojást” – ezt termékenyíti most meg a Nap.
Mi ez, ha nem a MAG-IA MAG-OS foka MAG-US és MAG-ŐS tudás szerint?

Végül, a ciklus lezárásaként, május 25-én, a termést hozó nyári időszak előkészítéséhez a Jupiter és a Neptunusz összekapcsolódása elhozza az IMÁDSÁG, a KÉRÉS mágiáját. Mert az imádság nem más, mint a kérés magasrendű mágiája.
A Jupiter emelő fényszöggel kapcsolódva a Neptunuszhoz, lelkünk legmélyéből hozza fel a legősibb, MAG-unkban és magunkkal hozott bölcseletet, világszemléletet, felismerve, hogy csakis isteni minőségünk teremtő ereje képes a MAGból TERMŐ gyümölcsöt hozni.

Az imádságban tudunk összekapcsolódni Boldogasszony Istenanyával, az egy és oszthatatlan teremtő életenergiával.
Bármit kérjünk is, legyen az tiszta és őszinte és mélyből fakadó.
Mert ez a kérés fog majd termést hozni…..

Esöné Kadnár Marianna írása


error: Tartalom védve van!