„Csöndes ima – mert Szent a küszöb, élet kapubálványa”*

Vissza az előző oldalra

„Főleg pedig és mindenek előtt Szeress! SZERETET minden jó eredete.”

Szülés, születődés az élet egyik legnagyobb misztériuma. Átlépés a KAPUN az osztatlan szent időből a látható, fogható világba. A Bábák és eleink ismerték az Égi Rendet, s az volna kívánatos, hogy a születés szentségéhez minden szempontból méltó körülmények között érkezhessen meg minden Lélek. A lehető legnagyobb biztonságban. Ez az érdeke az édesanyáknak, a gyermekeknek, az édesapáknak, a családnak és a nemzetnek. A Bábák és a Yotengrit tudja A RENDET, a tudomány a biztonságot, a tudó emberek pedig értik ennek a felmérhetetlen jelentőségét. Napjainkra adott a lehetősége annak, hogy mindez egymás mellé rendelve megvalósuljon. Mert szükség volna rá és volna rá igény. Alapjaiban erről szólt a legutóbbi bejegyzés.
Mindazoknak, akik ezt megértették vagy nem – következzék a „szent Bábához intézett csöndes ima”* a Yotengrit szerint, szeretettel:

„Érted kiáltok hangtalan,
tégedet szólítlak szótalan,
színe-váltó, ÖRÖK SZENT BÁBA!

Fekete bába, zöld bába, fehér bába,
három színben EGY SZENT BÁBA,
oltalmazd őt, ki most itt
életet gyümölcsözik, fájdalommal!

Űzz el tőle rontást, ártó kísértetet,
meg add, hogy ami bement vidáman,
vígan csússzék e világra!

Mert Te vagy az élet, a szeretet, a boldogság ÉGI ŐRE,
Tebenned bízunk ÉGI SZENT ANYA!”

Áldás

Dr. Darnói Tibor

(A * jelölésű idézetek Máté Imre Yotengrit című könyvéből származnak)


error: Tartalom védve van!