„Yotengrit – ez a négykötetes és kilenc tételből álló mű

Vissza az előző oldalra

„Főleg pedig és mindenek előtt Szeress! SZERETET minden jó eredete.”

az ősi magyarság Bibliája. Jelentősége világméretű. Nem hit, hanem tudás alapján áll.

Amikor megkérdeztem szellemvilági tanítómesteremet, mi a véleménye arról, hogy én most, életem vége felé a Yotengrit bölcseletével kezdtem foglalkozni, azt felelte:
– Elérkezett az ideje, hogy a kincsek lassan napvilágra kerüljenek.

Korántsem volt az ősök világa olyan „állati”, ahogy azt véljük. Egy magas rendű, bölcs világ volt az, melyben a szerelem a beavatás isteni eszköze volt. Az ember valódi Isten-élményéről van szó, mert egy olyan Istent, amely szerelemből teremti az egész világot, csakis szerelemmel lehet megközelíteni. Ez a teremtő nyelve, amit ért. És ez az élmény az, mely az emberi lelket hazaviszi. A szerelem és a szeretkezés is elveszítette ősi ragyogását, melyet vissza kell adni. Föl kell emelni.”

Idézetek Müller Péter Vallomás a szerelemről című könyvéből – kedvcsinálónak a 2018. november 13-i Három Nádszál Klubban tartandó beszélgetéshez


error: Tartalom védve van!