Test – Lélek – Szellem, 2016. február, Győr

Vissza az előző oldalra

„Főleg pedig és mindenek előtt Szeress! SZERETET minden jó eredete.”

Test-Lélek-Szellem címmel hallhatott előadást a győri közönség az Érthetően az Egészségért Alapítvány és a Yotengrit Alapítvány szervezésében. Az ezt követő beszélgetésen dr. Papp Lajos, dr. Csókay András és dr. Darnói Tibor vettek részt, a beszélgetés moderátora az Érthetően az Egészségért Alapítvány elnöke, Kovács Péter volt.

A telt ház előtti kerekasztal-beszélgetést Novák Csaba és Varga Tibor rövid, de annál lényegre törőbb és hatásosabb előadása vezette be.

A beszélgetés résztvevői mindhárman orvosok, mégis ugyanazon dologra más-más aspektusból tudtak tekinteni, így amellett, hogy mindenben egyetértés volt közöttük, különböző nézőpontokat ismerhettek meg az érdeklődők.

A beszélgetés során – melynek kulcsszava a szeretet volt – szóba került, hogy felelősek vagyunk saját életünk minőségéért: mit kell és lehet tenni az éltünk megváltoztatása érdekében, milyen kapcsolatban állnak ezek a kérdések a betegséggel, mi kell a gyógyuláshoz, mi minden eredményezhet csodával határos felépüléseket halálos betegségekből, mi az értelme az életnek és a halálnak, milyen szerepe van a hitnek egészségünkben és betegségünk idején.

Az előadók személyes tapasztalataikat, saját életük tragikus fordulatait is megosztották a hallgatósággal, ami bensőséges, emelkedett hangulatot varázsolt a terembe. Hihetetlen emberi magasságokat és mélységeket jártak be az előadók a közönséggel együtt, és bizonyos, hogy aki részt vett az előadáson, az lelkileg feltöltődve, csodálatos új impulzusokkal, érzésekkel térhetett haza, esetleg átgondolva azt is, hogy saját életük, boldogságuk érdekében milyen lépéseket kell tenniük, mert ahogy az előadók fogalmaztak, senki ne kívülről várja a változást, amíg saját maga nem hajlandó tenni ennek érdekében.


error: Tartalom védve van!