Testvériség
„Főleg pedig és mindenek előtt Szeress! SZERETET minden jó eredete.”
NE BÁNTS, NE ÁRTS, ISTÁPOLJ, SEGÍTS!
Ez az intelem természetesen fakad a szeretetből. Az egymásra való odafigyelés, gondoskodás a mindennapi élet része kell legyen, amint az volt is a régi időkben. Ezen szintű törődés – kizárólag nemes lélek gyümölcse, mely sohasem hagyja magára a bajba jutottat. Nem nézi tétlenül más küszködését az „elrendelt sors” álarca mögül, mert mindenkivel megeshet, hogy életében elakad.
„Boldogok az irgalmas szívűek,
mert ISTEN-re lelnek önmagukban!
…
Boldogok, kik gyámolatlant gyámolítanak,
mert ŐS-EGÜNK ÖLÜJE szegődik őrükül.
Boldogok, kik szabadságért, igazságért kockáztatják életüket,
mert haláluk ISTENNÉ SZÜLETÉS leend.”(Máté Imre: Yotengrit 1. 110.o.)
A testvériség tana a Yotengrit bölcseletben nem csupán az emberi kapcsolatokra vonatkozik, hanem kiterjed minden teremtményre.
„Fű, fa, madár, állat, csúszómászó, a legkisebb bogár is testvéretek.
Mindvalahányuk E Világ örököse – részük van benne”!(Máté Imre: Yotengrit 1. 80.o.)
„LEGYEN TARTÁSOD, melyért kiállsz!
SZERESD ÉS KÍMÉLD az ég minden teremtményét,
a vágni való barmot, az elejtendő vadat is.
OLTALMAZD az oltalmad alá futót!”(Máté Imre: Yotengrit 1. 111.o.)
A nő – férfi kapcsolat is testvériség. Mert a kettő együtt egy egész. Nem ellentéteik vannak, hanem hiányaik és fölöslegeik. Ezek törekednek kiegyenlítődésre, ez a vonzalmuk alapja. Egymást kiegészítik, s, szeretettel segítik, támogatják. Az odafordulásuk mindenre kiterjed, segítve ezzel a másik emelkedését. Együtt hatnak és együtt teremtenek.
„Nő meg férfi – Egy két fele.
Együtt alkotnak egészet,
Még szaguk is eggyé boronálódik.
Egyikük sem alább való,
Egyikük sem fölébb való…” (Máté Imre: Yotengrit 2. 56.o.)
A testvériség eszméje az egyének közti viszonyt és a társadalmi viszonyt is áthatotta. Biztonságot jelentett mindenki számára az a tudat, hogy számíthatnak egymásra, egymás segítségére. Így lehetett átvészelni a nehezebb időket.
„Az ingadozó éghajlathoz alkalmazkodni kényszerülő ember számára elengedhetetlennek bizonyult embertársa megbízhatósága és az is, hogy ő a másik embernek a megbízhatóság érzetét nyújtsa!
Európa embere nem élte volna át a fagyokat – olvadásokat, ha a családok, nemzetségek egymást fosztogatják, de akkor sem, ha a bajba jutottat a szomszédság nem segíti.”(Máté Imre: Yotengrit 1. 27.o.)
A „honfoglaló” magyarság – megérkezvén Európa közepébe – egyedül volt magas szintű szellemiségével. A kor Európában élő népei már nem is emlékeztek e nemes eszmékre, sőt az uralkodók egyenesen fenyegetést láttak benne. El is követtek mindent, hogy elpusztítsák.
„Egy kicsit több szerencsével az Európa közepébe települő magyarság visszaadhatta volna Európának eredeti, emberibb arcát. A hiba az volt, hogy a nemes etikájú magyarság el sem tudta képzelni, hogy „testvér testvért elad”, ezért nem számolt belső árulással. Avval pedig mindig számolni köll – ma is!” (Máté Imre: Yotengrit 1. 19.o.)
Eleink humánuma odáig terjedt, hogy a legyőzötteket is andaságba (testvériségbe) hívták, nem pedig leigázták őket. Oltalmat nyújtottak a menekülőknek, s örömmel fogadták a letelepülni szándékozókat.
„Nemzetek nemzetekkel andálkodnak,
nemzetségek nemzetségekkel,
atyafiságok atyafiságokkal,
családok családokkal.
Ha ki messziről tájékodra vetődik, idegen,
oka van, amiért ő hazáját elhagyá.
Engedd ennek okáért megtelepedni,
és mentül inkább hagyod őt az ő szokásaiban,
antul inkább illeszkedik magamagától.
A jövevény – mert más nyelvet beszél,
a te nyelveden meg hibásan szólal meg –
attól még nem alább való istenteremtménye.
Ne bántsd őt ruházatáért, szokásaiért,
hitéért különösképpen ne bántsd.
Tartsd tiszteletben az ő ünnepeit, mulass vele.
Ne erőltesd belé a te italodat, ételedet!
Ami neked jó, neki rossz lehet.
Ki így keveri a kását, ki úgy.
…
Természetes pedig,
hogy az emberfajta mind testvér,
a jövevény éppúgy, mint a honos.
…
Hagyd meg jókedvében a jövevényt,
ne erőltesd rá szokásaidat,
de azt se engedd, hogy ő erőltesse rád
az ő szokását, az ő hitét.” (Máté Imre: Yotengrit 2. 137-139.o.)
Így számtalan nép(csoport) lelt hazára Magyarhonban, s ebből az időszakból eredhet a magyarok híres vendégszeretete. A jövevényekre vonatkozó útmutatás a következőkre hívja fel a figyelmet:
„Adj szállást a hajléktalannak, oltalmazd az oltalmad alá futót, fogadd be és tágíts helyet a jöttnek! Hagyd élni melletted szokása szerint, amíg nem vét a jó szomszédság törvénye ellen.
Mikor vét?
– Ha meglop, becsap,
– ha lompos és portája férgek tanyájává válik,
– ha lármás,
– ha szóvá teszi a te szokásaidat, hitedet, nyelvedet,
– ha azt várja el, te tanuld meg az ő nyelvét,
– ha nevet ád saját szája íze szerint a helynek, ahová befogadtatott.
– Ha ugarra telepítetted és ott falu alapít, azt nevezheti tetszése szerint, de ha a te faludat kereszteli át, vesd ki ebrúdon! Mert így nem befogadott, hanem károdra honfoglaló.” (Máté Imre: Yotengrit 2. 159.o.)
(Dr. Darnói Tibor írása)