A tavaszi évszak kellős közepén járunk, félúton Gyümölcsoltó Boldogasszony és Ispiláng ünnepe között. A természet már teljes pompájában ragyog: minden, ami télen pihent, mostanra végérvényesen újjászületett. A föld mélyéből fakadó élet egyre nagyobb bőséggel kényeztet minket, s hívogat, hogy töltekezzünk az üde színekkel, a virágok édes illatával, a madarak ujjongó énekével és a rovarok megnyugtató zsongásával. Ebben a varázslatos időszakban megnyílik a lélek is. Érdemes megállni egy-egy pillanatra, letenni a mindennapok terheit, és egyszerűen csak jelen lenni, befogadva a mindenség ajándékait, csodáját.
A Yotengrit teremtés történetében az első „felébredő” emberpár egy virágzó körtefánál csodálkozik rá először a virág, világ szépségére. Ebben a tiszta rácsodálkozásban születik meg szívükben a szerelem legelső, finom rezdülése. A Yotengrit könyvének soraiban így szólítja meg a nő a párját:
„Lássad, amottan körtefa virágzik! Méhek dongják körül, de én nem a méhek mézére gondolok, nem is a körtére, hanem a virág gyönyörködtet, a méhek zümmögése andalít!”
A férfi erre leborult nősténye előtt, mondván: „Szép bizony a körtevirág, a méhek döngicsélése is andalító, de te nekem szebb vagy a virágzó körtefánál, andalítóbb a méhek zümmögésénél!”
Ez a belső ébredés köszön vissza május 1-jén, az Életfa ünnepén.
Ezen a napon a Nap a Bika állatövi jegyében, a Kos csillagképénél jár. Az égi üzenet a földi világban mindenütt megnyilvánul: a természet minden rezdülésével a szépséget, a bőséget és a termékenységet hirdeti. Ez a megvalósítás és a stabilitás időszaka, amikor szívünk legmélyebb vágyai az anyag szintjén is formát öltenek. A Bika energiája arra tanít, hogy a gyönyör és a szerelem nem csupán érzelem, hanem egy állapot, amely a körülöttünk lévő térben is megnyilvánul. Minden élőlény „szerelmetes” állapotba kerül; a kiáradó életöröm idején a harmóniára és egyensúlyra való törekvést a környező szépség és szívünk békéje adja. Valóban nyitva áll az az Aranykapu, amelyen keresztül a teremtett valóság bősége beáramolhat az életünkbe.
A legtöbb kultúrában május a szerelmesek hónapja. A rábaközi hagyományban ekkor emlékeztek Ün-ánára, „az ISTENEK sorában UKKÓ leánya, egyben a „MAGYAROK ISTENÉ”- nek, MÁ-TÜN-nek égi feleségére.” Ahogy Máté Imre írja a Yotengrit könyvekben, Ün-ána neve „ünő-anyát” jelent, és „a földi halandónak szarvasünő képében jelenik meg.” Ő a mi ősi Csodaszarvas mondánk szent állata, a tiszta égi vezérlés szimbóluma, hiszen „Ő szerez feleségeket Hunor és Magor legényeinek, és nekik maguknak is.” Boldogasszony leánya az, aki „beléd oltá a vágyat és adá hozzá a beteljesülés gyönyörűségét.” Tudnunk kell, hogy „Az áhítás, az epekedés ennek okáért ISTEN-től van, szent vonzalom az, nem röstellni való!” A Boldogasszony-ünnepek közül ehhez az időszakhoz Szerelmetes Boldogasszony minősége kapcsolódik. Ő az éltető női erő legszebb szimbóluma, a szívünkben fellobbanó tűz elindítója, érzéseink és megérzéseink égi vezetője. Jelenléte emlékeztet minket a gyengédség erejére és a vágy szentségére – arra a tiszta állapotra, amikor a lélek a mindenséghez kapcsolódik.
A Yotengrit könyvekben olvashatjuk, hogy az Égigérő fák „utak voltak az Égbe.” A magyar hagyományban az Életfa vagy Világfa törzse kapcsolja össze a Földet az Éggel. A fa gyökere az alvilágba nyúlik, koronája pedig az égig ér. A májusfa állítás rítusa jelképezi az élet örök körforgását, a természet tavaszi újjászületését és azt a békés pillanatot, amikor a megújuló életerő összeköti a két világot. Vannak falvak, ahol ez a szokás még ma is él. A májusfát a legények az éj leple alatt hozzák el az erdőből, és színes szalagokkal díszítve helyezik el a kiszemelt leány házának udvarán. A fát hajnalig hűségesen őrzik, nehogy a riválisok megpróbálják elvinni vagy kidönteni. Ez a régi szokás felér egyfajta nyilvános udvarlással, hisz minél díszesebb és magasabb a fa, annál komolyabb a szándék. Gyakran a közösség összetartozása és a közös termékenység biztosítása érdekében a falu központjában is állítanak életfát.
A szalagok felkötése nem csupán díszítés, hanem egyfajta rituálé is. Ezek a színes pántlikák mély jelentéstartalommal bíró üzenetek, amelyekkel vágyakat és életerőt szőnek a fa koronájába. Mivel a szalag a levegő elemmel áll kapcsolatban, lágy lobogása jelzi, hogy a felhelyezett üzenet – legyen az a szerelem vagy az áldás kérése – folyamatosan és szabadon áramlik az ég felé. A fa tetejére legtöbbször egy üveg bor is felkerül, amit az istenségeknek vagy a természetfeletti erőknek ajánlanak fel. Az életfa állítása biztosítja az egyén és a közösség számára, hogy a tavaszi megújulás energiái ne vesszenek el, hanem rögzüljenek, és bőséget hozzanak mindenki életébe.
(Mohos Alexandra írása, idézetek: Máté Imre Yotengrit, kép: Pinterest)
