Máté Imre évforduló

Szeretettel emlékezünk Máté Imrére, kinek munkássága az elődök öröksége révén korszakos változásra ad lehetőséget.

Máté Imre (1934. december 11. – 2012. június 16.)

Egykori diáktársa és harcostársa, Kabdebó Lóránt visszaemlékezésének egy részletével idézzük fel Máté Imre alakját:

„Ez az ember, aki népe szabadságáért lőni kényszerült valaha és akire rá vissza is lőttek, de amikor egy ismeretlen nőre is lőttek, ő vértként eléje állt, és a kapualjban az egyetlen helyet a nőnek adta át, ez az ember egyként tudja a világ veszélyeit, és a veszélyek ellenében az illem szabályait. Parasztgyerek és forradalmár. Ismeri a valóság leírásának pontosságát és ismeri a szókimondás mindenkori kötelességét. Ha álmodik is, valóságos közegben álmodik. Benne él a létezésben, rosszban és jóban egyaránt, de mindezt Isten tenyerében idézi meg.”

Örök hálával tartozunk Máté Imrének, aki a YOTENGRIT könyvekben foglalta össze a rábaközi Tudók hagyatékát, mely a Magyarság és az egész emberiség páratlan kultúrkincse. Vallások feletti bölcselet ez, mely a létezés tiszta törvényszerűségeivel valamennyiünk számára az emberi minőség felemeléséhez ad iránymutatást, ami áthatja az egyén életét, meghatározva a párkapcsolat, a család, valamennyi egyéb emberi kapcsolat minőségét és a társadalom színvonalát. Talán soha nem volt ennek nagyobb jelentősége, mint jelenkorunkban. A „gyalulkodás és csiszolódás” létkérdés, különben nem tudjuk meghaladni a jelen állapotot, amely a zavar és zavarodottság mocsarába húz.

A YOTENGRIT bölcselete nyelvünk varázsával segít felébreszteni a bennünk szunnyadó erőt, bölcsességet, segít közelebb kerülni önmagunkhoz, egymáshoz és Istenhez. Feltárja azon összefüggéseket, melyek a lelki – szellemi felemelkedés útjára vezetnek vallástól, felekezettől, hovatartozástól függetlenül, ítélkezéstől mentesen. Szabadságban, békességben, szeretetben!

Áldás

(Dr. Darnói Tibor írása)

(Az idézetek Kabdebó Lóránttól és Máté Imre Yotengrit című könyvéből származnak. Kabdebó Lóránt teljes írása Máté Imre megújult weboldalán olvasható. https://mateimre.hu/…/12/kabdebo-lorant-oneletrajztoredek/.)

error: Tartalom védve van!
Scroll to Top