„Az Őszi Napéjegyenlőség napjához és az azt követő időszakhoz az elmúlás, búcsúzás és a számadás köthető. A Nap erejének, tüzének csökkenése következtében, a fény, a világosság, elérte az egyensúly állapotát: a nappal és az éjszaka egyforma. E naptól a sötétség válik erősebbé, a külvilági tűz fogyásával. A Nap lebukik az alsó világba, elindul befelé, a belső felé. Az emberben a női minőség, a belső, a láthatatlan, a nem tudatosított rész kerül most előtérbe, erősödik fel. Nyáron a szellem világossága ragyog, télen a lélek rejtelmeit éljük meg. Ez az élet teljes körforgása: a láthatóból a láthatatlanba merülünk alá, majd vissza.
Ez a nap Földanya ünnepe, a gyümölcsérésé, a beérett termésé, a szüreté és a megnyugvásé. Valamint a közösség megtartó erejének, az emberi együttműködésnek, gondoskodásnak, összefogásnak az ünneplése is. Őseink táltosai, a bácsák és a tudók hagyatéka szerint, ezen időszak az, amikor őseinkről, hőseinkről, tanítóinkról is megemlékeztek. Mindenkinek köszönetet mondtak, aki csak segítségükre volt abban, hogy testileg, lelkileg, szellemileg gyarapodhattak. A táltosok ekkor megáldották a forrásokat, kutakat, a termést. Kenyeret, (pogácsát) is áldottak a táltosok, és adtak belőle mindenkinek, elsősorban a rászorulóknak.
Az őszi időszak tehát az összegzés, számvetés ideje, az elmúlás, elnyugvás időszaka. Lezárása egy mögöttünk lévő időszaknak. A fák lehullajtják gyönyörű színekben pompázó leveleiket, lépteink alatt zörög a haraszt. A természet visszavonul, megpihen, az emberek számára is eljön a befelé fordulás, az emlékezés ideje. Minden cselekedetünk vetés, és minden átélésünk aratás. Minden tanítás, megélt élethelyzet, átélt élmény, tapasztalás annyit ér, amilyenné válunk tőle!
Itt az ideje, hogy számot vess önmagaddal….”
Gergely Erzsébet írása – emléke előtt tisztelegve 
(Kép: Pinterest)
