Testvériség

Vissza az előző oldalra

„Főleg pedig és mindenek előtt Szeress! SZERETET minden jó eredete.”

NE BÁNTS, NE ÁRTS, ISTÁPOLJ, SEGÍTS!

Ez az intelem természetesen fakad a szeretetből. Az egymásra való odafigyelés, gondoskodás a mindennapi élet része kell legyen, amint az volt is a régi időkben. Ezen szintű törődés – kizárólag nemes lélek gyümölcse, mely sohasem hagyja magára a bajba jutottat. Nem nézi tétlenül más küszködését az „elrendelt sors” álarca mögül, mert mindenkivel megeshet, hogy életében elakad.

„Boldogok az irgalmas szívűek,

mert ISTEN-re lelnek önmagukban!

Boldogok, kik gyámolatlant gyámolítanak,

mert ŐS-EGÜNK ÖLÜJE szegődik őrükül.

Boldogok, kik szabadságért, igazságért kockáztatják életüket,

mert haláluk ISTENNÉ SZÜLETÉS leend.”(Máté Imre: Yotengrit 1. 110.o.)

 

A testvériség tana a Yotengrit bölcseletben nem csupán az emberi kapcsolatokra vonatkozik, hanem kiterjed minden teremtményre.

„Fű, fa, madár, állat, csúszómászó, a legkisebb bogár is testvéretek.

Mindvalahányuk E Világ örököse – részük van benne”!(Máté Imre: Yotengrit 1. 80.o.)

„LEGYEN TARTÁSOD, melyért kiállsz!

SZERESD ÉS KÍMÉLD az ég minden teremtményét,

a vágni való barmot, az elejtendő vadat is.

OLTALMAZD az oltalmad alá futót!”(Máté Imre: Yotengrit 1. 111.o.)

 

A nő – férfi kapcsolat is testvériség. Mert a kettő együtt egy egész. Nem ellentéteik vannak, hanem hiányaik és fölöslegeik. Ezek törekednek kiegyenlítődésre, ez a vonzalmuk alapja. Egymást kiegészítik, s, szeretettel segítik, támogatják. Az odafordulásuk mindenre kiterjed, segítve ezzel a másik emelkedését. Együtt hatnak és együtt teremtenek.

„Nő meg férfi – Egy két fele.

Együtt alkotnak egészet,

Még szaguk is eggyé boronálódik.

Egyikük sem alább való,

Egyikük sem fölébb való…” (Máté Imre: Yotengrit 2. 56.o.)

 

A testvériség eszméje az egyének közti viszonyt és a társadalmi viszonyt is áthatotta. Biztonságot jelentett mindenki számára az a tudat, hogy számíthatnak egymásra, egymás segítségére. Így lehetett átvészelni a nehezebb időket.

„Az ingadozó éghajlathoz alkalmazkodni kényszerülő ember számára elengedhetetlennek bizonyult embertársa megbízhatósága és az is, hogy ő a másik embernek a megbízhatóság érzetét nyújtsa!

Európa embere nem élte volna át a fagyokat – olvadásokat, ha a családok, nemzetségek egymást fosztogatják, de akkor sem, ha a bajba jutottat a szomszédság nem segíti.”(Máté Imre: Yotengrit 1. 27.o.)

A „honfoglaló” magyarság – megérkezvén Európa közepébe – egyedül volt magas szintű szellemiségével. A kor Európában élő népei már nem is emlékeztek e nemes eszmékre, sőt az uralkodók egyenesen fenyegetést láttak benne. El is követtek mindent, hogy elpusztítsák.

„Egy kicsit több szerencsével az Európa közepébe települő magyarság visszaadhatta volna Európának eredeti, emberibb arcát. A hiba az volt, hogy a nemes etikájú magyarság el sem tudta képzelni, hogy „testvér testvért elad”, ezért nem számolt belső árulással. Avval pedig mindig számolni köll – ma is!” (Máté Imre: Yotengrit 1. 19.o.)

Eleink humánuma odáig terjedt, hogy a legyőzötteket is andaságba (testvériségbe) hívták, nem pedig leigázták őket. Oltalmat nyújtottak a menekülőknek, s örömmel fogadták a letelepülni szándékozókat.

„Nemzetek nemzetekkel andálkodnak,

nemzetségek nemzetségekkel,

atyafiságok atyafiságokkal,

családok családokkal.

 

Ha ki messziről tájékodra vetődik, idegen,

oka van, amiért ő hazáját elhagyá.

Engedd ennek okáért megtelepedni,

és mentül inkább hagyod őt az ő szokásaiban,

antul inkább illeszkedik magamagától.

 

A jövevény – mert más nyelvet beszél,

a te nyelveden meg hibásan szólal meg –

attól még nem alább való istenteremtménye.

Ne bántsd őt ruházatáért, szokásaiért,

hitéért különösképpen ne bántsd.

 

Tartsd tiszteletben az ő ünnepeit, mulass vele.

Ne erőltesd belé a te italodat, ételedet!

Ami neked jó, neki rossz lehet.

Ki így keveri a kását, ki úgy.

Természetes pedig,

hogy az emberfajta mind testvér,

a jövevény éppúgy, mint a honos.

Hagyd meg jókedvében a jövevényt,

ne erőltesd rá szokásaidat,

de azt se engedd, hogy ő erőltesse rád

az ő szokását, az ő hitét.” (Máté Imre: Yotengrit 2. 137-139.o.)

 

Így számtalan nép(csoport) lelt hazára Magyarhonban, s ebből az időszakból eredhet a magyarok híres vendégszeretete. A jövevényekre vonatkozó útmutatás a következőkre hívja fel a figyelmet:

 

„Adj szállást a hajléktalannak, oltalmazd az oltalmad alá futót, fogadd be és tágíts helyet a jöttnek! Hagyd élni melletted szokása szerint, amíg nem vét a jó szomszédság törvénye ellen.

 

  • Mikor vét?
    • Ha meglop, becsap,
    • ha lompos és portája férgek tanyájává válik,
    • ha lármás,
    • ha szóvá teszi a te szokásaidat, hitedet, nyelvedet,
    • ha azt várja el, te tanuld meg az ő nyelvét,
    • ha nevet ád saját szája íze szerint a helynek, ahová befogadtatott.
    • Ha ugarra telepítetted és ott falu alapít, azt nevezheti tetszése szerint, de ha a te faludat kereszteli át, vesd ki ebrúdon! Mert így nem befogadott, hanem károdra honfoglaló.” (Máté Imre: Yotengrit 2. 159.o.)

error: Tartalom védve van!